ORFK RSZKK IPA-RKA szituációs lövészverseny
A Budapesten megrendezett RKA kupán számos katona is részt vett, és nagyon jó eredményeket is elértek.
Mitől szituációs egy lövészverseny?
USA-ban az 1950-es években alapított sportágat a világban az IPSC fogja össze, és egyre népszerűbb hazánkban is.
Míg a hagyományos pontlövészethez elég a pontosság, ehhez a sporthoz
gyorsaság és erős fegyver is szükséges, ráadásul a versenyek változatosak, és
gyakran választási lehetőség elé állítják a lövőket.
Pontosság
Természetesen, aki nem találja el a célt, annak nem igazán lesz pozitív az
eredménye, vagyis itt is fontos, hogy a céltábla közepét találjuk el (ezért
5 pontot lehet szerezni; ha egyáltalán nem találjuk el a célt, vagy szabálytalanul lövünk, akkor viszont -10 pontot kapunk).
Gyorsaság
Az előző bekezdés alapján kiszámolt pontszámot elosztják a lőidővel, akinek az
így kapott szám a legnagyobb, ő nyerte a pályát. Tehát, ha két ember ugyanolyan
pontosan lőtt, akkor a kétszer gyorsabbnak kétszer több pontja lesz.
Erő
A versenyeken csak erős lőszereket (pl. 9x19 parabellum) lehet használni, így
a katonák gyakorolhatják a szolgálati fegyverük "uralását", ami egészen más
érzés, mintha egyötöde olyan erős sportpisztollyal lőnének.
Változatosság
A pályák nagyon változatosak, van, amikor csak egyszerűen egy helyben állva
lövünk, de az a gyakoribb, hogy ablakon keresztül.
Sokszor mozogni kell a pályán, egyszerűen azért, mert egy pontból nem
látható az összes cél. Ilyenkor célszerű gyorsnak lenni, mivel az ezzel eltelt
idő is számít.
Az egyik pályán autóból indultunk. Itt a biztonság kedvéért a fegyver
töltetlen volt, a lőszereket a csomagtartóból vettük elő.
Ezen a pályán nem volt kötelező egy kézzel lőni, de a céltábla csak akkor fordult velünk szembe, ha egyik kezünkkel húztunk egy kötelet.
Itt az indulást követően "baráti" színt kellett húzni, vagyis a kihúzott színű
célokra tilos volt lőni.
Ezen a pályán nem volt előírva, hogy gyenge (általában bal) kézzel lőjjünk, de
mindenki önként úgy döntött, hogy jobb oldalra jobb, bal oldalra bal kézzel
lő. Valószínüleg ebben a döntésben szerepet kapott az is, hogy
a lövők csuklói oda voltak kötve az asztalhoz.
Választási lehetőség
Néhány lőlap félig takarásban volt, de ha közelebb ment a lövő (ami persze idő!), akkor jobban ellátott a takarás felett.
Itt egy igen nagy és nehéz kalapácsot kellett birtokolni lövés közben, szintén
a lövőkre bízva, hogy egyetlen lépés után lőnek (az egykezes lövészethez képest
meglehetősen távoli) célra, vagy inkább közelebb cipelik, mint a képen is
látható lövő tette.
Pár szó a versenyről
Rendezők
A versenyt a Puskás Lövész Egyesület és a Bel Sport Egyesületrendezte, a lőteret az ORFK-RSZKK
biztosította, az ebédet pedig a Csikóvári
Túristaház szolgáltatta. Ami manapság meglehetősen szokatlan, hogy senki sem kért
ellenszolgáltatást a munkájáért, így a katonáknak sem kellett nevezési
díjat fizetniük.
Helyszín
Az ORFK-RSZKK Nagytétényi lőterén volt a
verseny, pisztollyal 2005. április 2-án, puskával (gépkarabéllyal) 3-án.
Résztvevők
A versenyen magyar és külföldi civil lövők (összesen pisztollyal 93-an,
puskával 39-en), valamint
IPA kategóriában
rendőrök (köztük két többszörös világbajnok), határőrők, katonák vettek részt
(pisztollyal 45-en, puskával 18-an).
Ebben a nagyon erős mezőnyben
IPA puska női I. Molnár Eszter, III. Farkas Csilla,
IPA pisztoly női III. Molnár Eszter,
IPA puska férfi II. Puha Gábor.
Gratulálunk nekik!
Belme Attila