FBI pisztolylőszerek

A cikk Kaliber magazinban jelent meg eredetileg 2016-ban.

Nézzük meg, hogy most és a múltban milyen pisztolylőszert tekint az FBI megfelelőnek.

Régen

A régmúltban (1972-1987 között) mai szemmel nézve igen elavult elképzelések voltak az FBI-ban arról, hogy milyen a jó lőszer: okozzon nagy hidrosokkot (ideiglenes üreget, "temporary cavity"), ez különösen fontos 4 centire a becsapódástól, de 22 cm-en túl már nem számít.

A fenti oka, hogy egyrészt azt gondolták, hogy szemből fogják eltalálni a bűnözőket (ez csak 30%-ban igaz), másrészt hittek abban, hogy a fél másodpercnél rövidebben tartó hatás jelentős (gyakorlatilag a ballisztikai zselatin sérül, az emberi szervezet többsége NEM károsodik a pisztolylőszerek ideiglenes hatásától).

Relative Incapacitation Index-nek nevezik a bemutatott elvek által számolt hatékonyságot.

Miami, 1986

Mint az 2004-ben a Kaliber magazin 7. és 8. számában részletesen be lett mutatva, 1986. április 11-én Michael Platt oldalról kapott egy tökéletesen megcélzott találatot a szíve irányába, majd ezután megölt 2 és megsebesített 5 FBI tisztet.

Ez az eset rámutatott arra, hogy nem megfelelő lőszert használtak (win. 9mm 115 gr. Silvertip), mivel nem hatolt be elég mélyen.

Wound Ballistic Seminar 1987

A következő évben az FBI teljesen új minősítési eljárást dolgozott ki a használt lőszerekre, ami minimális módosítás mellett a mai napig érvényes.

A legfontosabb elvek, amit kimondtak:

A fenti elvek alapján elkészítették a gyakorlati előírásokat a lőszer teszteléshez.

FBI Teszt előírás

Általános szabályok

Mivel oldalról (a felkaron át) 25-30 cm-t kell megtennie a lövedéknek a szívig, ezért minimum ekkora behatolással kell rendelkezni. 1993-ban ezt pontosították: minimum 30 cm (12").

A tesztlövéseket 3 m távolságról adják le.

45 cm-nél nagyobb átütés nem megengedett, mivel ez a célszemély mögött tartózkodókat veszélyezteti, miközben pozitív hatása nincs.

Az átmérő minél nagyobb, annál jobb, de legalább 1.5-szöröse legyen az eredeti lövedékátmérőnek.

Összesen 6 különböző körülmény között kell tesztelni a lőszereket, elvileg mindben meg kellene felelni, gyakorlatilag (ugyan leírva sehol sem láttam, de) jól láthatóan a fenti 2 szabályt nem teljesen tartatja be az FBI, hanem néhány esetben megenged eltérést (vagyis ha a 6 tesztből 1 esetében az előírtnál nagyobb az átütés, és kisebb a lövedékátmérő, attól még átmehet a teszten).

A fentiekben végig pisztolylőszerekről beszéltem, de képesek voltak a .223-as puska átütést is lecsökkenteni 45 centi alá, vagyis azzal is megfelelnek az előírásoknak. A cikk végén látható .308 win lőszer esetében persze már nem sikerült ennyire lecsökkenteni az átütést, de már az is komoly teljesítmény, hogy egy ekkora energiájú lőszernek 55 cm alá vitték a behatolási mélységét.

Tiszta Zselatin

Az első teszt hasonlít a korábbira: 10%-os zselatintömbbel végzik a vizsgálatot. Természetesen az új elvárásoknak kell megfelelni. Ebben a tesztben plusz elvárás a többihez képest, hogy a lövedék egyben maradjon.

Az ábra közepén látható egy, FBI előírásoknak megfelelő pisztolylövedék, a speer 9mm +p 124 grain Gold Dot, jobb oldalon pedig a speer .223 rem 64 grain gold dot (a többi ábrán is hasonló lesz az elrendezés).

A pisztolylövedék átütése számomra nagyon meglepő módon itt a legkisebb az egész tesztben: pontosan az elvárt minimum, vagyis 30 cm. Az átmérő több mint 19 mm, és teljesen (100%) egyben maradt a lövedék.

A puskalövedék átütése 45 cm, átmérője 15 mm, és 94%-ban maradt egyben.

Téli ruházat

Ebben a tesztben a zselatintömb fel van öltöztetve, egy vékony póló, egy vastagabb póló, ágytakaró, és egy újabb pamutréteg takarja.

Ekkor a pisztolylövedék 35 cm mélyre hatolt, 13 mm átmérővel, teljesen egyben maradva.

A puska lövedék 41 cm mélyre hatolt, szintén 13 mm átmérővel, 96%-ban egyben maradva.

Karosszéria

Itt az a cél, hogy egy autóban ülő (vagy egy gépjármű ajtaja mögé bújt) embert szimuláljanak: 2, egyenként közel 1 mm vastag vaslemez, egymástól 7.5 cm-re, e mögött 45 cm-rel van a könnyű ruházattal fedett zselatintömb.

A pisztolylövedék átütése 60 cm (igen, itt megsértették az előírást, de az FBI elnézte), az átmérő 9.7 mm és teljesen egyben maradt.

A puskalövedék esetén ugyanezek az értékek: 43 cm, 13 mm, és 90%-ban maradt egyben.

Gipszkarton

USA-ban a legtöbb lakásfal gipszkartonból készül, ezért fontos szempont, hogy az itt fedezéket kereső bűnözőkkel szemben is megfelelő rábeszélő képességűek legyenek a rendőrök.

2 db, 15×15 cm-es méretű, 12.7 mm vastagságú, egymástól 9 cm-re elhelyezett normál gipszkarton lap mögött 45 cm-rel helyezik el a könnyű ruházatot viselő zselatintömböt.

A pisztolylövedék átütése 34 cm, az átmérő 15.8 mm és teljesen egyben maradt.

A puskalövedék esetén ugyanezek az értékek: 42 cm, 13 mm, és 91%-ban maradt egyben.

Fa

USA-ban gyakran használnak rétegelt falemezeket is, ezért a következő szempont, hogy ezen át is megfelelő teljesítményt érjenek el a rendőrök.

1 db, 15×15 cm-es méretű, 19 mm vastagságú rétegelt lemez mögött 45 cm-rel helyezik el a könnyű ruházatot viselő zselatintömböt.

A pisztolylövedék átütése 42 cm, az átmérő 14 mm és teljesen egyben maradt.

A puskalövedék esetén 12.5 mm az átmérő, és 81%-ban maradt egyben.

Szélvédő

Persze nem csupán az ajtón át lövöldöznek az amerikai rendőrök a sofőrökre, hanem néha a szélvédőn keresztül is (sőt, erre még Magyarországon is volt példa).

Ekkor szélvédőre lőnek, olyan körülmények között, mintha a vezetőt lőnék a járdáról ( 45 fokos szögben megdöntve függőlegesen az üveg, és oldalról 15 fokos szögben állnak hozzá képest) és e mögött helyezik el a könnyű ruházatot viselő zselatintömböt.

A pisztolylövedék átütése 31.5 cm, az átmérő 13.1 mm és 84%-ban egyben maradt.

A puskalövedék esetén ugyanezek az értékek: 33 cm, 9.6 mm, és 45%-ban maradt egyben.

Kritikák

Sok kritika érte az FBI teszteket, ennek ellenére 93 óta nem változtattak rajta.

Ezek közül néhány 1-1 apró részlet hiányosságára mutat rá, például arra, hogy szolgálati csőhossznak megfelelő fegyverekkel végzik el csak a teszteket, miközben a hivatásosok is gyakran viselnek szubkompakt fegyvereket, a civilek pedig többségében ilyet viselnek. Ezekben az esetekben használhatatlanok az eredmények, mivel a rövidebb csőből jóval kisebb energiával távoznak a lövedékek.

Sokszor ennél fundamentálisabb problémákra hívják fel a figyelmet, elsődlegesen "A gyakorlati tapasztalatok számszerű összesítése nem elfogadható" elvet kritizálták, és azt, hogy a 10%-os zselatintömb nem hasonlít az emberre.

Strasbourg test

A sok morgolódás közül kiemelkedik az 1991-es "Strasbourg test". Itt úgy gondolták, hogy igenis van értelme annak, ha gyakorlatias, emberhez hasonló célra tesztelik a lőszereket.

Állatvédő szemmel megkérdőjelezhető módon francia hegyi kecskéket választottak. Mind a 611 bak, 70-74 kg közötti tömegű, EEG-vel ellátott egészséges és nyugodt állat volt. Eredetileg 10-szer akartak elvégezni minden tesztet, de mivel kevés volt a kecske, ezért sok esetben csak 5-ször végezték el a tesztet, és az így kapott eredmény átlagát publikálták.

Azt mérték, hogy mennyi idővel a találat után lesz cselekvőképtelen az állat, vagyis mikor esik össze úgy, hogy nem tud felkelni. A legmeglepőbb eredményt egy 10 grammos, 178 m/s sebességű RNL lövedék okozta .38 spec. revolverből: 51 másodperccel a tüdő találat után a kecske elkezdett legelni (ez egyike volt annak a 3 esetnek, ahol humánus okokból 60 másodperc után végeztek az állattal, a maradék 608 esetben 60 másodpercen belül elpusztult).

Pár megállapításom az adatokból:

A sokak által az önvédelemre épp hogy elfogadhatónak tartott .380 ACP (9 mm browning short) jó lövedékkel kb. kétszer olyan jó, mint egy "jó" kaliber FMJ lövedékkel szerelve, de jelentősen elmarad a "jó kaliber jó lövedék" párosoktól.

Nincs lényegi különbség a .357 magnum, 10 mm auto, .40 S&W,.45 ACP, .38 spec, 9×19 között: az adott kaliberen belüli legjobb lövedékek között kevesebb mint 0.4 másodperc volt a különbség; noha az elterjedt vélekedés szerint az utolsó kettőnek sokkal gyengébben illene szerepelnie, mint az első 4-nek.

Többszörös különbség van minden kaliberben a legjobb és a legrosszabb (FMJ) lövedék között.

A 116 lőszer adatait részletesen nem idézem, csak pár számomra érdekeset (mindenhol az adott kaliber legjobb vagy legrosszabb értéke szerepel):

.357 magnum Quick-shok 125gr HP 4.4s (a teljes mezőny legjobbja)

.380 ACP Magsafe 60gr+P: 7.12s (a legrosszabb kaliber legjobb lövedéke)

.380 ACP FMJ: 22.8s (a magyar rendőrök közül sokan ehhez nagyon hasonló lőszerű PA-63-mal vannak ellátva)

9×19 FMJ: 14.4s (a jobban felszerelt magyar rendőrök ilyennel vannak ellátva ...)

9×19 MagSafe 68gr+P 4.74s (... pedig ez 3-szor jobb lőszer, és a 9.66 másodperc plusz idő alatt egy bűnöző igen sok életet elvehet)

.38 spec. Glasser 80gr+P: 4.72s

.45 ACP MagSafe 96gr+P 4.68s (ez csak 0.06 másodperccel előzi meg a felette látható két értéket)

.45 ACP FMJ 13.84s

10 mm FMJ: 13.98s (hiába brutálisan erős a kaliber, FMJ lövedékkel csak ennyit tud)

Irodalomjegyzék

http://www.pointshooting.com/1afbi1.htm (már nem elérhető)

http://www.pointshooting.com/1afbi2.htm (már nem elérhető)

http://guninstructor.net/Strasborg_Tests.pdf (már nem elérhető)

http://gunsmagazine.com/vital-points/ (már nem elérhető)

IWA Speer stand, http://foto.belse.hu

Belme Attila